Természetesség – Tisztaság – Tisztelet – Testelfogadás

Szeretettel várunk minden naturista életforma iránt vonzódó társaságkeresőt, nemtől, kortól és alkattól függetlenül bárkit, aki magáénak érzi a klasszikus naturizmus értékeit.

Rendszeres találkozóink helyszínei változatosak:

ü  Budapest mellett kertben, vagy szaunában

ü  Dömösön egy hegyoldali kertben és faházban

ü  Szentesen az üdülőközpont naturista fürdő és szauna programjain

ü  Mindszenten, az Alföld legszebb hivatalos naturista strandján, akár egy kertesház kertjében

ü  Egy Balaton parti lakásban Berényi kirándulással

ü  Egy paksi borozó pincéjében

ü  Bármely tagunk otthonában, kertjében

ü  Időnként Délvidéki és Erdélyi találkozókat is tartunk

A naturisták átlagos emberek, azzal a különbséggel, hogy őket önmaguk és mások teljes elfogadása jellemez.

Mi is ilyenek vagyunk.

A Nemzetközi Naturista Szövetség 1974-ben így határozta meg a naturizmus fogalmát:

A naturizmus a természettel harmóniában élő életmód, amelyet a meztelenség közösségi gyakorlása jellemez, azzal a céllal, hogy elősegítse az önértékelést, mások és a környezet iránti tiszteletet.

Magunkénak érezzük a klasszikus naturista értékrendet, amely a természet szeretete mellett a közösségi ruhátlan életformában nyilvánul meg.

A naturizmus családcentrikus és baráti életforma!

A naturizmusról a legszebb összefoglalást az amerikai Glen Eden Sun Club oldalán találtuk. Kép forrása is onnan.

„Mi is a naturizmus valójában?

Lényegében a szabadságról, a tiszteletről és a hitelességről szól — arról az egyszerű, mély örömről, amikor természetes állapotunkban otthon érezzük magunkat.
Nem az önmutogatásról vagy a meghökkentésről szól, hanem a kapcsolódásról — önmagunkhoz, egymáshoz és a természethez.

A naturizmus arra hív, hogy:
☀️ Engedd el az ítélkezést — önmagaddal és másokkal szemben.
🌳 Élj harmóniában a természettel.
💬 Építs közösséget bizalomra, elfogadásra és egyenlőségre alapozva.
💧 Emlékezz rá: amikor lefejtjük a társadalom rétegeit, az marad, ami mindannyiunkban közös — az emberi lényeg.

Akár társas meztelenségnek, akár naturizmusnak, akár egyszerűen önmagunkban való természetes létnek hívjuk — a szellemisége ugyanaz.”

És mi kik vagyunk?

Miben vagyunk mi mások, mint a nyáron ruhátlanul strandoló, vagy télen szaunázó emberek?

A szokásos naturista programok mellett, mi a természetes (a naturista szó szerint ezt jelenti) életformát szinte mindenhol normálisnak tartjuk, otthon, kertben, kiránduláson, bárhol, ahol a textiles többséget nem zavarjuk.

Összejöveteleink családias rendezvények.

Elutasítjuk a civilizáció kötelező testi szégyenérzetét, de tiszteletben tartjuk a többségi felfogást.

Sokan kérdezik az online csoportokban, hogy miért szervezünk városnézést, vagy borozó és söröző látogatást, ha azok textiles programok?

Visszakérdezünk: miért nevezik a székesfehérvári fürdő naturista programját annak, ha csak a szaunában és a medencében vannak ruhátlanul?

Mi azért tartunk Pakson, Balatonfüreden, Szentesen stb. városnézést, mert baráti körünk nem azért jön össze, hogy egymást nézzük, hanem azért, mert élvezzük egymás társaságát!

Pontosan ugyanazért, mint bármely baráti kör. Mi viszont, ahol lehet, bárhol naturista módon vagyunk, nemcsak a szaunában, vagy a víz alatt!

Attól még naturisták találkoznak, hogy összejövetelük idején megnéznek egy múzeumot is, vagy beülnek egy étterembe! Nem a ruhátlanul eltöltött idő százaléka tesz egy hétvégét naturistává, hanem az, hogy naturisták találkoznak, és lehetőleg ruha nélkül töltik idejüket, ahol mások azt lehetővé teszik. De ettől mi még kultúraszerető emberek vagyunk, nem pedig hedonisták.

Mit szoktunk csinálni?

Összejöveteink menetrendje ugyanaz, mint bármely ismert életforma találkozóin szokásos.

Közös programok, beszélgetések, főzések, kirándulások, pontosan ugyanúgy, mint mások ruhában, vagy fürdőruhában, csak éppen a máshol tomboló szégyenérzet nélkül! Saját programjaink alkalmával számos további lehetőség közül választhatunk. Ezek többségét már megéltük az elmúlt években.

ü  Karaoke, mint a „legpucérabb komfortzóna-elhagyás”. Különösen annak, aki évtizedek óta nem énekelt!

ü  Képek és filmek megtekintése a világ naturista életéből a XX. század elejétől.

ü  Bor- és sörkóstoló, részben lelkes tagjaink vezetésével, de voltunk már paksi borásznál is.

ü  Vadnudizás a Duna-parton, ahol csak a madár jár.

ü  Túrázás a Pilisben helyi vezetővel.

ü  Jóga naturista módon.

Mit nem szoktunk csinálni?

Programjainkon semmilyen erotikus program nincs. Elfogadók vagyunk a más felfogásúak iránt, ám ahogy mi sem térítünk swinger, vagy meleg közösségben, fordítva is ezt várjuk el!

Semmilyen csak felnőtteknek szánt programot nem szervezünk!

https://www.thermalhungary.net/wp-content/uploads/szentesi_udulokozpont_2c.jpg

2025. november 29-30.

Kerekdombi Naturista Baráti Találkozó

 

2025. december 6-7.

Mikulásnapi Találkozó Szentes
Szombaton részt veszünk az Üdülőközpont és NaVKE által szervezett Mikulás Napi Naturista Napon. Vasárnap szaunázás, városnézés az adventi díszbe öltözött városban.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szabadtestkultúráért Alapítvány

Szabadtestkultúráért Alapítvány

2026. január 17-18.

Újév Köszöntő Naturista Találkozó: Találkozás kb. 10-11 óra felé Nagyvázsonyban. Városnézés és egy könnyű ebéd után indulunk Balatonszőlősre.  Este borkóstolás Csopakon.

2026. február 28. -
március 1.

Találkozó a szentesi strand szauna- és fürdőprogramján, másnap teke és darts Szegeden

2026. március 6-8

Dél-dunántúli naturista szaunás találkozó Pakson és Bölcskén. Pénteken az erőműben üzemlátogatáson veszünk részt.  Szombaton szaunázás Bölcskén. Este borkóstolás egy paksi pinszészetben. Vasárnap rövid városnézés és halászléevés.

2026. június

Találkozó Ányáson, Mindszenten

2026. július 3-5.

Naturista Baráti Találkozó Bécsben. Pénteken szállás elfoglalása után este séta a városban és sörözgetés. Szombaton naturista strandolás a Duna szigeten. Este a város fényeinek megcsodálása. Vasárnap délelőtt a Schönbrunni Kastély megtekintése

2026. július 17-19.

Naturista baráti találkozó Dömösön: Közös bográcsozás, sütögetés, séta Pilisben, fürdőzés a Dunában, petanque-ozás és napozás a kertben.

2026. augusztus 7-9.

Balatoni Naturista Baráti Találkozó: Balatonszőlős, Szántódpuszta, Balatonföldvár, Balatonberény.

2026. szeptember 4-6.

Dél- dunántúli baráti találkozó: Kaposvár térségében.  Közös bográcsozás, szaunázás, jakuzzis fürdőzés, városnézés és séta Kaposváron, megfelelő számú érdeklődés esetén a Rippl-Rónai Villa megtekintése.

Dél-alföldi Naturista Szaunás  Baráti Találkozó:  Soltvadkert , Kecel:   Szombaton Soltvadkerten szaunázás, kötetlen beszélgetések,  borkóstolós vacsora. Vasárnap Kecelen a Hadipark megtekintése.

2026. november

Naturista Szaunás Baráti Találkozó Balatonszabadiban: Szaunázás , jacuzzi  bográcsos ebéd, sütögetés.

2027. január

Újév köszöntő Naturista Baráti Találkozó Balaton -felvidéken:  Balatonszőlős , Nemesvámos, Balatonfüred.

Online közösségünk a
Naturista Társaság- és Baráti Kör - kereső csoport

   https://www.facebook.com/groups/naturistabaratikor

   spiritnat@gmail.com

 

Szeretettel várunk összejöveteink (mind)egyikén!

A baráti kör szervezői:
Ádám, Anti, Géza, Marcsi és Zoli

További oldalaink

Spirituális Naturisták

Dharma Centrum Spirituális Kör

Naturista Baráti Kör – 2018-2025.

Nemzetközi Naturista Szimbólum